Első hetem Norvégiában szakmai gyakorlaton
Az első hét végéhez érve összefoglalom a norvégiai szakmai gyakorlatom kezdetét, a konyhai munkát és az első napok programjait.
Az utunk augusztus 2-án, vasárnap indult. Bár a Norvégiáig tartó út kifejezetten hosszú volt, a többiek társaságában gyorsan eltelt az idő. A munka megkezdése előtt volt lehetőségünk megnézni a környéket is. Augusztus 3-án, hétfőn Kannesteinen felé vettük az irányt, ahol megnéztük a tengert és a jellegzetes, víz által formált sziklát, majd átmentünk a sziget túloldalára, a Refviksanden strandra. Másnap, kedden a Briksdal-gleccserhez kirándultunk, ahol feltúráztunk a hegyre, a látvány és a környezet pedig kifejezetten szép volt.
Szerdán volt az első munkanapom, a szálloda konyhájára lettem beosztva. Legfőképpen a büférendszerű reggelik és vacsorák előkészítésében segédkezem, ami a gyakorlatban a nyersanyagok feldolgozását, a svédasztal feltöltését és az ételek folyamatos pótlását jelenti a vendégek kiszolgálásához. A mindennapi munka során tanulom a szakács feladatokat és a helyi konyha működését, így belelátok a professzionális vendéglátás menetébe. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk a munkaállomások tisztán tartására, a folyamatos takarítás a munka alapvető része. Mivel a konyhán a kommunikáció angolul zajlik, a napi feladatok elvégzése közben a szakmai nyelvtanulás és a beszédkészség is folyamatosan fejlődik.
Az eddigi tapasztalataim pozitívak. Mindenki rendes és segítőkész a munkahelyen, a környezet pedig kifejezetten szép. A konyhai munka jó lehetőség a szakmai fejlődésre, kíváncsian várom a folytatást.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése