Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2026

A 2.-3. hét az E.Leclercben

Kép
A második és harmadik hetemet is a portugáliai E.Leclerc áruházban töltöttem az Erasmus+ szakmai gyakorlat keretében. Az első héthez képest már sokkal magabiztosabban mozogtam az áruházban, és jobban ismertem a feladatokat. Rolanddal továbbra is együtt dolgoztunk, így sok munkát közösen végeztünk. Ebben a két hétben főként az áruház korszerűsítésében segítettünk. A papír alapú árcímkéket fokozatosan lecseréltük digitális árcímkékre. Ez egy hosszabb folyamat volt, mivel nagyon sok terméknél kellett elvégezni a cserét. Érdekes volt látni, hogyan használják a modern technológiát a mindennapi munkában. A munka során egy új eszköz használatát is megtanultuk, amely segítségünkre volt a digitális árcímkék cseréjénél és kezelésénél. Eleinte még szokatlan volt a használata, de hamar megtanultuk kezelni. A két hét alatt egyre önállóbban tudtuk végezni a ránk bízott feladatokat, és sok új tapasztalatot szereztünk. Összességében ez az időszak is nagyon hasznos és érdekes volt.

"Well-being ambassador" Erasmus+ tanártovábbképzés Rodoszon

Kép
  Mindig is fontosnak tartottam gyermekeink lelki nevelését, a lélek egészségesen tartását. Hiszem, hogy pedagógusként, hittantanárként nemcsak tantárgyi ismereteket kell átadnom diákjainknak, hanem nagy hangsúlyt kell fektetnem arra is, hogy a rám bízott gyermekek lelkileg is kiegyensúlyozottak tudjanak maradni. Teológiai ismereteim mellé szívesen foglalkozom a pszichológia tudományával mert a tapasztalatom az, hogy a hit és a lélektan nagyon jól tud együtt működni.   Ebben segített, hogy részt vehettem július végén a „Becoming a Well-being ambassador to create a happy classrooms and schools” elnevezésű képzésen („Jólléti nagykövetté válni, hogy boldog osztályokat és iskolákat alkossunk”), ahol rengeteg új technikát, elméleti anyagot tanultam ezen a területen. Az egy hetes kurzus az Erasmus+ program tanártovábbképzés keretén belül valósulhatott meg Görögországban, Rodosz gyönyörű szigetén. Nagy élményekkel jöttem haza, hiszen a festői helyszín, a görög vendégszeretet mellett ...

A második hét az E.Leclercben

Kép
 A második hetünk első felében még mindig csak az árcédulák ellenőrzésével, szkennelésével és esetleges cseréjével foglalkoztunk, de a hét második felében komolyabb feladatot kaptunk. A régi papír árcédulás polcokat kellett átalakítanunk, hogy az új, elektronikus árcédulákkal kompatibilisek legyenek. Ez annyit tesz, hogy az árcédula tartókat kicseréltük, felhelyeztük az elektronikus árakat, és egy szkenner segítségével összeegyeztettük a terméket az árával és végül felmatricáztuk őket. Ezen a héten főként az elektronikai és a fürdőszobai részen dolgoztunk. Az is tükrözi munkáltatónk bizalmát, hogy ezt a fajta munkát sokan végzik az itt dolgozók közül is, továbbá rendkívüli odafigyelést igényel. Örülök, hogy ennyire bizalommal állnak hozzánk és a második héten is tanulhattunk valami újat.

Második hetem a Ricami Veronicában.

Kép
 A második hétre már teljesen belejöttem az új munkarendbe és az üzlet mindennapi működésébe. A reggeleket általában takarítással kezdtük először lepakoltuk a polcokról a plüssöket, majd megtisztítottuk és rendeztük a polcokat. Ezt követően mindig változó feladatokat kaptunk, például ruhák tisztítását, törölközők hajtogatását, az üzlet rendezését, valamint természetesen a vásárlók kiszolgálását. A második héten elkezdtek megtanítani a hímzőgép használatára is, amit már az első napok óta nagyon szerettem volna kipróbálni. Az ajándéktárgyak és kártyák elkészítésébe viszonylag gyorsan belejöttem, és nagy öröm volt számomra, hogy a vásárlók többször is megdicsérték a munkámat, ez sok önbizalmat adott és még motiváltabbá tett a munkám során. A sikerélmények mellett természetesen kihívásokkal is szembe kellett néznem. Az egyik legnehezebb dolog a nyelvi akadály volt, hiszen eleinte nehezen értettem meg, hogy mit szeretnének tőlem a vásárlók, és azt is nehéz volt elmagyaráznom, hogy miben...

Pesäpallo mérkőzés élményei

Kép
Péntekre meghívást kaptunk egy finn baseball meccsre finn nevén, pesäpallóra. Délután 5 órakor érkeztünk meg gyalog a stadion elé, ahol Marko fogadott minket, majd elfoglaltuk a helyünket a lelátón. Markót már régebben ismerjük, mert tavasszal látogatott el az Andrássy-ba, több más diákkal és két tanárral. Akkor mi prezentációt adtunk elő nekik Magyarországról, Egerről és az Andrássy-ról. Szerintem nagyon kedves dolog volt tőle, hogy meghívott minket erre a pesäpallo meccsre. A meccs előtti bemelegítés végét meg tudtuk nézni majd még beszédet tartottak és előkészítették a pályát a kezdésre. Pori és Tampere csapata, a szezon országos bajnoka, játszottak egymás ellen. Ez a fajta sport 1900-ban alakult ki, és 1922-ben adták ki az első szabálykönyvet mely után a sport Finnország nemzeti játékává vált. Kissé nehézkesen lehetett megérteni a játékszabályokat mivel nem csak az amerikai baseball de hagyományos finn labdajáték szabályai is keverednek, de mi így is nagyon élveztük. Pori csapata ...

Folytatódik a gyakorlat a Pomar Verdeben

Kép
A portugáliai szakmai gyakorlatom második hetében már sokkal könnyebben ment minden, és összességében jobban is éreztem magam, mint az első héten. Kezdtem megszokni a környezetet, a munkát és azt is, hogy hogyan telnek a napjaink. Reggelente általában gyümölcsválogatással kezdtünk, vagy feltöltöttük a polcokat. Szerencsére nincs meghatározva, hogy mindig ugyanazt a munkát kell csinálnunk, ezért többféle feladattal is tudjuk kezdeni a napot. A hét során több új dolgot is megtanultam. Például megtanították, hogyan kell használni az árazógépet, illetve hogyan kell leárazni a lejárt szavatossághoz közeli termékeket. Ezek szerintem hasznos dolgok voltak, mert korábban még nem találkoztam ilyen feladatokkal. Persze olyan nap is előfordult, amikor egyszerűbb munkákat kaptunk, például feltakarítottunk, vagy csak előrehúztuk a termékeket a polcokon, hogy rendezettebb legyen az üzlet. Ami továbbra is nehézséget okoz, az a kommunikáció a portugálokkal. Még mindig sokszor nehéz megértetnem magam ...

Beszokás norvégiában, első hetem pincérként

Kép
Hihetetlen belegondolni, de már egy hét telt el azóta, hogy megérkeztem Norvégiába. Az első napok, ahogy ez általában lenni szokott, nagyon gyorsan elrepültek. Egy teljesen új környezetbe kerülni mindig izgalmas kihívás. Ez különösen igaz egy ilyen szép és különleges országban, mint Norvégia. Bár még csak most szokom meg az itteni életet és a skandináv ritmust, a csomagjaim kibontása óta eltelt pár nap máris sok új élményt és tapasztalatot adott nekem. A szakmai gyakorlatom első részét a szálloda éttermében töltöttem. Itt pincérként vettem részt a napi feladatokban. A munkaidőm kissé szokatlan volt, úgynevezett osztott műszakban dolgoztam. Délelőtt 8:00-tól 12:00-ig, este pedig 19:00-tól 22:00-ig voltam beosztva. Eleinte szokatlan volt, hogy a nap közepén van egy hosszabb szünetem. A testem és a napi rutinom viszont meglepően gyorsan hozzászokott. Ez a napirend nagyon hasznos lett arra is, hogy a munka mellett maradjon időm pihenni és feltöltődni. Az elmúlt egy hétben alaposan megism...

Housekeepingben töltött napok

Kép
A következő négy napot a housekeeping részlegen töltöttem, minden nap reggel 9 órakor kezdtük a munkát. Ez a néhány nap jó lehetőséget adott arra, hogy közelebbről is megismerjem a szállodai szobák takarításának és előkészítésének folyamatát. A munkatársak segítségével fokozatosan megtanultam, hogyan kell a szobákat úgy rendbe tenni, hogy azok tisztán, rendezetten és a vendégek fogadására megfelelő állapotban legyenek. A feladataim közé tartozott az ágyneműk cseréje, a szobák porszívózása, a különböző felületek letörlése és a törölközők cseréje. Emellett arra is figyelnünk kellett, hogy minden szükséges dolog a megfelelő helyre kerüljön. Fontos volt, hogy a szoba összességében rendezett legyen. Eleinte még több segítségre volt szükségem de ahogy teltek a napok, egyre könnyebben átláttam a munkafolyamatokat. Magabiztosabban tudtam elvégezni a rám bízott feladatokat. A housekeepingben végzett munka számomra azért is volt érdekes, mert korábban kevésbé láttam bele abba, mennyi munka kell ...

Első hetem Norvégiában szakmai gyakorlaton

Kép
Az első hét végéhez érve összefoglalom a norvégiai szakmai gyakorlatom kezdetét, a konyhai munkát és az első napok programjait. Az utunk augusztus 2-án, vasárnap indult. Bár a Norvégiáig tartó út kifejezetten hosszú volt, a többiek társaságában gyorsan eltelt az idő. A munka megkezdése előtt volt lehetőségünk megnézni a környéket is. Augusztus 3-án, hétfőn Kannesteinen felé vettük az irányt, ahol megnéztük a tengert és a jellegzetes, víz által formált sziklát, majd átmentünk a sziget túloldalára, a Refviksanden strandra. Másnap, kedden a Briksdal-gleccserhez kirándultunk, ahol feltúráztunk a hegyre, a látvány és a környezet pedig kifejezetten szép volt. Szerdán volt az első munkanapom, a szálloda konyhájára lettem beosztva. Legfőképpen a büférendszerű reggelik és vacsorák előkészítésében segédkezem, ami a gyakorlatban a nyersanyagok feldolgozását, a svédasztal feltöltését és az ételek folyamatos pótlását jelenti a vendégek kiszolgálásához. A mindenna...

2. hetem a Tuddy kidsben

Kép
A portugál szakmai gyakorlatunk második hetén már sokkal komfortosabban és magabiztosabban végeztem a rám bízott feladatokat a munkahelyemen. Ezt a munkatársaimmal való kommunikáció során is éreztem, hiszen egyre többféle feladatot bíztak rám, miközben a kapcsolatunk is közvetlenebbé vált. A kollégáim érdeklődtek arról, hogyan érzem magam Portugáliában és a munkahelyen, valamint arról is, hogy mit tanulok Magyarországon, és milyen céljaim vannak a jövőre nézve.   A feladataimat tekintve az előző héthez képest ezen a héten nagyobb hangsúlyt a raktári munkák kaptak. Az egyik fő feladatom az új őszi kollekció ruháinak kipakolása és rendszerezése volt. A dobozokban tárolt ruhákat méret és szín szerint válogattam szét, majd elrendeztem őket a raktár megfelelő részein. Ez meglehetősen időigényes feladatnak bizonyult a nagy mennyiségű áru miatt, miközben arra is folyamatosan figyelnem kellett, hogy a raktár rendezett és tiszta maradjon. A pakolás közben keletkezett üres dobozokat és ...

Szakmai tapasztalatom a Scandic hotelben

Kép
Augusztus 4.-e volt az első nap a munkahelyen, a Scandic hotelben ( Itsenäisyydenkatu 41) , ami 7 emeletes, szauna és étterem is található. A szállástól nincs messze a hotel, hiszen nagy részben egyenesen kell menni, és 5-10 perc alatt oda is lehet érni gyalog. Elsősorban a mentorunk, Merja Peltomma alaposabban körbemutatott az étteremben és a konyhán. Feladatunk a vendég után való takarítás, mosogatás majd evőeszközök, tányérok és poharak visszatöltése, egy piros Scandic feliratú pólóban. Ezen kívül jobban megismerhettük a kollégákat, akik türelemmel bánatak velünk és segítettek a feladatok  elvégzésében. Augusztus 5.-én több kollégával is találkozunk, akik a house keeping-ben dolgoznak, így megmutatva a hotel szobáit is láthattam. Bemutatták az ágyazást gyakorlott tudással, majd az általuk kiadott szobákban próbálkoztam. Megtanultam merre lehet megtalálni a keresett dolgokat, a lift használatát és azt is hogy a legtöbb ajtó egy csipogtatóval nyílik csak. Augusztus 6.-án pedig fo...