Új ország, új munkahely
Az első két hetem a Sokos Hotel Vaakuna-ban nagyon jól telt, és már ez alatt is rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. Megtanultam, milyen egy külföldi munkahelyen beilleszkedni, alkalmazkodni a környezethez és az új feladatokhoz. Emellett az angol nyelv használatát is sokat tudtam fejleszteni, hiszen a mindennapokban folyamatosan szükségem van rá a kommunikációhoz. Az első napokban még szokatlan volt, hogy szinte minden helyzetben angolul kellett megszólalnom, de néhány nap után egyre természetesebbé vált.
Az első két hétben a reggeliztetéshez vagyok beosztva, ezért a napjaimat mindig az étteremben kezdtem. Az első napokon a munkatársam, Paulina volt a segítségemre. Körbevezetett az étteremben, megmutatta, hogyan működik minden, és elmagyarázta, milyen feladataim lesznek a következő két hétben.
Minden reggel 7 órakor kezdtem a munkát. A nap az étterem ajtajainak kinyitásával és a vendégek fogadásával kezdődött. Az egyik legfontosabb feladatom a használt poharak, bögrék, tányérok és evőeszközök összeszedése és elpakolása volt az asztalokról. Miután egy asztalt leszedtem, mindig egy vizes ronggyal kellett letörölnöm, hogy a következő vendégek számára tiszta és rendezett legyen.
A koszos tányérokat, poharakat, bögréket és evőeszközöket a konyhába kellett vinnem, majd be kellett raknom őket a szalagos mosogatógépbe. Mindent külön kellett elhelyezni a gépben, hogy megfelelően el lehessen mosni. Számomra a mosogatógép nagyon megkönnyítette a munkát, mivel a mosási folyamat nagy részét automatikusan elvégezte.
A tiszta edényeket mindig egy kocsira kellett gyűjteni. Amikor a kocsi megtelt, ki kellett tolni, majd mindent vissza kellett rakni a megfelelő helyére. Ha sok vendég érkezett, akkor egy külön kocsit is kitoltunk, amelyen a koszos edényeket gyűjtöttük. Ez sokkal egyszerűbbé és gyorsabbá tette az asztalok leszedését.
Ha kevesebb vendég érkezett, akkor mindig akadtak további feladatok is. Ilyenkor például az asztalokat kellett beállítani, vagy a konyhán segítettem egyszerűbb feladatokban, például a főtt tojások megpucolásában.
Miután a vendégek távoztak, körbementem a kocsival, összegyűjtöttem a megmaradt koszos edényeket, majd ezeket is bepakoltam a mosogatógépbe. Ilyenkor az evőeszközöket is el kellett mosni, amelyeket két külön körben kellett betenni a gépbe.
A reggelinek hivatalosan 10:30-kor van vége, de előfordult, hogy kevesebb vendég érkezett, és ezért hamarabb be tudtuk fejezni a reggeliztetést. Ha akadt egy kis szabadidőnk, akkor a munkatársaimmal beszélgettem. Ilyenkor sokat meséltek a helyi szokásokról és a hotel működéséről. Ezek a beszélgetések nemcsak érdekesek voltak, hanem az angol nyelvtudásom fejlesztésében is sokat segítettek.
11 órakor mentünk ebédelni Dominikkal, aki a housekeeping részlegen dolgozott, és mindig ő szólt nekem, amikor eljött az ebédidő. Az ebédszünet után kisebb feladatokat kellett elvégeznem. Ezek közé tartozott például a polcok és az ablakpárkányok letörlése.
Ha sok vendég volt, akkor előfordult, hogy az ebédszünet után is maradtak még feladatok. Ilyenkor a megmaradt koszos edényeket kellett elmosogatni, illetve a tiszta dolgokat elpakolni a megfelelő helyükre. Ezek a feladatok elsőre egyszerűnek tűnhetnek, de a nap folyamán fontos részei voltak annak, hogy az étterem folyamatosan rendezett és tiszta maradjon.
A hét során egyre magabiztosabban végeztem a feladataimat, és közben sokat tanultam Finnországról, a helyi szokásokról és a hotel működéséről is. Összességében nagyon pozitív élményként éltem meg az első hetemet, és kíváncsian várom, milyen új tapasztalatokat tartogatnak számomra a következő napok.





Megjegyzések
Megjegyzés küldése