Tapasztalataim a konyhán a Nordfjord Hotell-ben


A következő  hetemet a hotel konyháján töltöttem. Augusztus  11 és 13-án, a hét elején 3 órakor kezdtem a munkát, este 10 óráig dolgoztam. Már az elején érdekes volt látni, hogyan folyik a munka a konyha hátterében, sok feladat kell ahhoz, hogy az étteremben minden időben elkészüljön.

 

A munkám során többféle előkészítő feladatban segítettem. Különböző alapanyagokat kellett előkészítenem és felvágnom. Ilyenek voltak például a paradicsom, a paprika és a krumpli. Közben arra is figyelnem kellett, hogy az alapanyagok rendben legyenek előkészítve, mivel a szakácsoknak a későbbi munkafolyamatok során szükségük volt. Emellett segítettem az elfogyott ételek és alapanyagok pótlásában is. Így a konyha és az étterem folyamatosan rendben működött.

 

A feladataim közé tartozott a mosogatás is, ez szintén fontos része volt a munkának. Folyamatosan figyelnem kellett arra, hogy a szükséges edények és eszközök mindig elérhetőek legyenek. A műszak során segítettem a séf munkáját is, amikor erre szükség volt. Így egy kicsit közelebbről is láthattam, hogyan dolgozik egy szakember egy forgalmasabb időszakban.

 

Ez a nap azért volt hasznos számomra, mert megtapasztaltam, hogy a konyhai munka gyorsaságot, figyelmet és jó együttműködést kíván. A műszak végére elfáradtam. Mégis örültem, hogy aktívan részt vehettem a konyhai munkában. Egy újabb területen szereztem gyakorlati tapasztalatot.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Portugália első benyomások

Első napok Norvégiában :)

Megérkeztünk Poriba