Napjaink az új részlegen

 A következő munkanapunkon 07.12-én mind a hárman a housekeeping részlegen tevékenykedtünk, hogy közösen betekintést és tapasztalatot nyerjünk a hotel ezen munkarészlegén is. A szobák takarításában, az ablakok pucolásában, illetve a folyosó rendbetételében is részt vettem ezzel elsajátítva a különböző technikákat. Az ágyneműk cseréje szintén a feladataim közé tartozott. Megtanultam, hogyan kell megfelelően kitakarítani egy vendégszobát, egy fürdőszobát és a folyosókat. Fontos volt, hogy minden részletre odafigyeljek és semmi ne maradjon porosan vagy esetleg koszosan. Megtanultam az ablakok hatékonyabb tisztításának módját, illetve, hogy hogyan takarítsam le csíkmentesre őket. A munkához ablakmosót és takarítókocsit használtam ami számomra új volt, hiszen az eddigi szakmai gyakorlatom során nem kellett őket használnom. A takarítókocsi segítségével minden szükséges eszközt könnyebben tudtam magammal hordozni. Az ágyneműk cseréjénél figyelnem kellett arra hogy minden tisztán és rendezetten kerüljön az ágyra, ne lógjon le a lepedő és minden egyenletesen legyen elrendezve. A folyosók tisztaságára is nagy figyelmet fordítottam, hiszen ez az mait a vendég először meglát amikor a szobáját foglalja el. Megtapasztaltam, hogy a housekeeping munkája sok odafigyelést, pontosságot és erőt is igényel. A nap során egyre gyorsabban tudtam elvégezni a feladatokat, amire büszke is voltam. 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Portugália első benyomások

Első napok Norvégiában :)

Megérkeztünk Poriba