Munkahelyünk Poriban

Kedden kezdünk meg a munkát a K-Supermarketben. Az üzletlánc az egyik legismertebb és kedveltebb cégek közé tartozik Finnországban, melynek mi most egy közép méretű bevásárlóközpontjába dolgozunk. A K csoport Finnország egyik legnagyobb kereskedelmi csoportja, amelyet a Kesko és a K-üzleteket működtető vállalkozók alkotnak. A Kesko egy finn vállalat, amelyet 1940-ben alapítottak. A K Group üzleteivel nemcsak Finnországban, hanem több más európai országban is találkozhatunk. Fő területei az élelmiszer-kereskedelem, az építőipari és műszaki termékek, valamint az autókereskedelem. Finnországban nagyon sok K-Market, K-Supermarket és K-Citymarket található, ezért a K betűs boltok szinte minden városban ismerősek.


A fő feladatunk az árufeltöltés, csomagolóanyagok szelektív szétválogatása és a termékek rendszerezése.

Heti két napon fagyasztott áruk is érkeznek amiket szintén a helyükre kell rendezünk. Az első napunkon munkaruhát és egy kis sniccert kaptunk a dobozok nyitásához, és az egyszerűbb szállítás kedvéért tolókocsit is persze.

A bolthoz busszal jutunk el, ami a szállástól indul és a szupermarketig visz egésszen. Így reggel 8 órára érkezünk meg és hétfőtől péntekig vagyunk gyakorlaton. A munkatársaink nagyon barátságosak és segítőkészek, és a mentorunkat, Suvit, is nyugodtan kereshetjük az előforduló problémáinkkal kapcsolatban.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Portugália első benyomások

Első napok Norvégiában :)

Megérkeztünk Poriba