Második hét a Loja do Fumadorban

 A második héten már önállóbban végeztem a napi feladataimat. Rendszeresen részt vettem az áruk kipakolásában és a polcok folyamatos feltöltésében. Figyeltem arra, hogy a termékek megfelelő sorrendben és esztétikusan legyenek kihelyezve. Több alkalommal segítettem a vásárlóknak eligazodni az üzletben, és válaszoltam a kérdéseikre. Megtanultam, hogyan kell ellenőrizni az árakat és szükség esetén frissíteni a címkéket. A héten már kiszolgáltam embereket kávéval, amelyeket én készítettem, illetve már néhán koktél készítését is megtanultam. Segítettem az üzlet tisztán tartásában is, hogy kellemes környezet fogadja a vásárlókat. Egyre gyorsabban és hatékonyabban dolgoztam, miközben ügyeltem a pontosságra. A munkatársakkal jól együtt tudtam működni, és bármikor számíthattam a segítségükre. A hét végére sokkal magabiztosabb lettem a napi feladatok elvégzésében.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Portugália első benyomások

Első napok Norvégiában :)

Megérkeztünk Poriba