Folytatódik a gyakorlat a Pomar Verdeben
A portugáliai szakmai gyakorlatom második hetében már sokkal könnyebben ment minden, és összességében jobban is éreztem magam, mint az első héten. Kezdtem megszokni a környezetet, a munkát és azt is, hogy hogyan telnek a napjaink. Reggelente általában gyümölcsválogatással kezdtünk, vagy feltöltöttük a polcokat. Szerencsére nincs meghatározva, hogy mindig ugyanazt a munkát kell csinálnunk, ezért többféle feladattal is tudjuk kezdeni a napot.
A hét során több új dolgot is megtanultam. Például megtanították, hogyan kell használni az árazógépet, illetve hogyan kell leárazni a lejárt szavatossághoz közeli termékeket. Ezek szerintem hasznos dolgok voltak, mert korábban még nem találkoztam ilyen feladatokkal. Persze olyan nap is előfordult, amikor egyszerűbb munkákat kaptunk, például feltakarítottunk, vagy csak előrehúztuk a termékeket a polcokon, hogy rendezettebb legyen az üzlet.
Ami továbbra is nehézséget okoz, az a kommunikáció a portugálokkal. Még mindig sokszor nehéz megértetnem magam a vásárlókkal, mivel nagyon ritka, hogy valaki tud angolul. Ennek ellenére próbálok segíteni nekik, amennyire csak tudok, és szerintem ebben is egyre jobban kezdek belejönni. Néha érdekes helyzetek alakulnak ki, amikor egyikünk sem igazán érti a másikat, de valahogy általában sikerül megoldani.
Az egyik nap például árut szállítottak az üzletbe, és szerencsére azok, akik hozták, tudtak angolul. Így sokkal könnyebben megértettem, hogy mit kell csinálni, és megmutatták azt is, hogyan kell a termékeket átnézni a szállítólevél alapján. Ez számomra új dolog volt, és érdekesnek találtam, hogy egy ilyen feladatot is megtanulhattam.
A második hét végére már azt is észrevettem magamon, hogy az egyszerűbb feladatokat egyre inkább önállóan is el tudom végezni. Ha éppen nem kapunk külön feladatot, akkor már tudom, hogy mit lehet csinálni, például előrehúzni a termékeket, rendet rakni vagy ellenőrizni a polcokat. Szerintem ez annak a jele, hogy kezdem megszokni a munkát, és egyre magabiztosabban érzem magam az üzletben.
Összességében a második hetem szerintem sokkal jobb volt, mint az első. Már kevésbé volt minden új és furcsa, és több olyan feladatot is kaptam, amit korábban még nem csináltam. Bár a nyelvi nehézségek továbbra is megvannak, úgy érzem, hogy sokat tanultam az elmúlt két hétben, és örülök annak, hogy ilyen tapasztalatokat szerezhetek a portugáliai szakmai gyakorlat alatt.





Megjegyzések
Megjegyzés küldése