1. Hét a Mirraxban

Először nagyon izgultam amiatt, hogy melyik boltba kerülök majd, mert nem tudtam, mire számítsak. Amikor azonban megtudtam, hogy egy ruhaboltban fogok dolgozni, nagyon megörültem, mert mindig is közel állt hozzám a divat világa. Az első napon még csak bemutatkoztam a munkatársaimnak, akik nagyon kedvesen és barátságosan fogadtak. Ettől nyugodtabbnak éreztem magam, de egy kicsit még mindig izgultam, amiatt hogy milyen feladatokat kell majd elvégeznem.  Csak a főnököm beszélt angolul,  ezért a munkatársaimmal eleinte nem igazán tudtam beszélgetni. Szerencsére ez nem jelentett nagy problémát, mert amikor a főnököm nem volt bent, a Google Fordító segítségével értettük meg egymást, ami néha lassabbá tette a kommunikációt.

A munkám szerencsére nem volt megterhelő. Legtöbbször a vásárlók által leesett ruhákat raktam vissza a helyükre, hogy az üzlet mindig rendezett legyen. Emellett az újonnan érkezett, saját márkás vállfákat is ki kellett helyeznem a megfelelő helyekre. Gyakran letöröltem a port a felső polcokról és a cipősdobozokról is, valamint figyeltem arra, hogy minden tiszta és rendezett legyen. Ezek a feladatok segítettek abban, hogy jobban megismerjem az üzlet működését.

Nagyon örültem annak, hogy a munkatársaim befogadóak és segítőkészek voltak, ezért hamar sikerült beilleszkednem. Összességében az első hetem nagyon kellemesen telt, sok új tapasztalatot szereztem, és még jobban vártam a következő heteket.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Portugália első benyomások

Első napok Norvégiában :)

Megérkeztünk Poriba