Tanártovábbképzés Valenciában
A kurzus első napja ismerkedéssel kezdődött. Valamennyi résztvevő bemutatta saját iskoláját, valamint azt, hogy milyen szerepet tölt be a mesterséges intelligencia az intézményében és a mindennapi tanítási gyakorlatában. Rajtam kívül egy másik magyar kolléga, két cseh, két olasz, egy lengyel, egy horvát és két német pedagógus vett részt a képzésen, így már az első napon sokféle nézőponttal és oktatási gyakorlattal ismerkedhettünk meg.
A kurzus során azt is megtanultuk, hogyan kapcsolhatjuk össze a ChatGPT-t más, már jól ismert oktatási alkalmazásokkal, például a Canvával vagy a Kahoot!-tal. Ennek segítségével még egyszerűbbé vált különféle tananyagok, feladatlapok vagy interaktív kvízek elkészítése. Különösen hasznosnak találtam a ChatGPT Study and Learn funkcióját, amely lépésről lépésre segíti a tanulást, kérdéseket tesz fel, visszajelzést ad, és nem egyszerűen kész válaszokat kínál.
A következő napokban további MI-alapú alkalmazásokat is kipróbáltunk. A Gemini segítségével saját tantárgyunkhoz kapcsolódó tananyagokat készítettünk, míg a Trello alkalmazást projekttervezésre és a tanulási folyamatok szervezésére használtuk. A MagicSchool platform különösen gazdag eszköztárat kínál tanárok számára: készítettünk szószedeteket, mondatkezdő segédleteket, prezentációkat, feladatlapokat, valamint közösségi médiában használható bejegyzéseket is. Jó volt látni, hogy ezek az alkalmazások jelentősen csökkenthetik az adminisztrációra és az órák előkészítésére fordított időt, miközben kreatívabb tananyagok készítését teszik lehetővé.
Nagy érdeklődéssel ismerkedtünk meg a NotebookLM lehetőségeivel is. Ez az alkalmazás képes hosszabb dokumentumok feldolgozására, majd azok alapján hangos összefoglalók, jelentések, kvízek, gondolattérképek, tanulókártyák és infografikák készítésére. Különösen hasznosnak tartom ezt a lehetőséget nagyobb terjedelmű tananyagok feldolgozásánál, hiszen segítségével a diákok különböző tanulási stílusaihoz igazodó segédanyagok állíthatók elő.
A kurzus utolsó feladata igazán különleges élményt jelentett. A valenciai Szépművészeti Múzeumba látogattunk, ahol minden résztvevő kapott egy mesterséges intelligencia által írt verset egy ott kiállított festményről vagy műalkotásról. A feladatunk az volt, hogy a vers alapján megtaláljuk a megfelelő alkotást, majd fényképet készítsünk róla. Ez a játékos, ugyanakkor kreatív feladat kiválóan bemutatta, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát élményszerű tanulási helyzetek megteremtésére használni. Úgy gondolom, hogy ezt a módszert a jövőben osztálykirándulások, múzeumlátogatások vagy Erasmus+ diákcserék során is eredményesen alkalmazhatjuk, hiszen sokkal aktívabb részvételre ösztönzi a tanulókat.
A szakmai program mellett legalább ilyen fontosnak tartom a nemzetközi kapcsolatépítést is. A hét során számos alkalom nyílt kötetlen beszélgetésekre, amelyek során betekintést nyerhettem más országok oktatási rendszereibe, valamint abba, hogyan használják a mesterséges intelligenciát a különböző iskolákban. Sok inspiráló jó gyakorlatot ismertem meg, ugyanakkor őszinte beszélgetéseket folytattunk a technológia veszélyeiről és korlátairól is. A kurzus végére több cseh, lengyel és német iskola képviselőjével is felvettem a kapcsolatot, akik nyitottak arra, hogy a jövőben Erasmus+ együttműködéseket valósítsunk meg intézményünk és iskolájuk között.
Összességében rendkívül hasznosnak és inspirálónak tartom ezt a továbbképzést. Számos olyan gyakorlati ötlettel, digitális eszközzel és módszertani megoldással gazdagodtam, amelyeket már a következő tanévben szeretnék beépíteni az angol- és franciaórákba, valamint Erasmus+ projektjeink előkészítésébe és megvalósításába. Emellett értékes nemzetközi szakmai kapcsolatokat sikerült kialakítani, amelyek reményeim szerint hosszú távon is hozzájárulnak iskolánk nemzetközi kapcsolatainak bővítéséhez és új Erasmus+ partnerségek létrejöttéhez.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése