Portói kalandok
A második napon vonattal Portóba utaztunk. A portói vasútállomáson gyönyörű kék-fehér csempéket láthattunk, amelyek egy lenyűgöző képet alkottak. Itt közös fényképet is készítettünk.
Ezután elindultunk felfedezni a várost. Lehetőségünk volt megkóstolni Portugália egyik leghíresebb süteményét, a pastel de natát, amely mindenkinek nagyon ízlett. Ezután felmentünk egy magasabb pontra, ahonnan kellemes zene mellett csodálatos kilátás nyílt az egész városra.
A következő programunk a hajókirándulás volt, amely során sok érdekes információt tudtunk meg Porto hídjairól és a város történelméről. A hajózás után átsétáltunk Porto legismertebb hídján.
A sok séta után nagyon megéheztünk, ezért beültünk egy hangulatos étterembe, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Douro folyóra. Ezt követően busszal elutaztunk a tengerpartra, ahol fürödtünk, és még egy tengeri csillagot is találtunk.
A hazafelé vezető úton szinte mindenki elaludt, hiszen egy igazán tartalmas és élményekkel teli napot hagytunk magunk mögött. Mindannyian nagyon hálásak voltunk, hogy eljuthattunk erre a csodálatos helyre, és ilyen sok felejthetetlen élménnyel gazdagodhattunk.



Megjegyzések
Megjegyzés küldése