2. nap a Portói városnézés

A második napunkon Porto városát fedeztük fel. A reggelünk a bragai vasútállomásnál kezdődött, Portóba pedig bő egy órás vonatút után érkeztünk meg. Ezt követően egy hosszú városnézés vette kezdetét. Utunk elején kipróbáltuk a helyi tradicionális sütit, a pastel de nata-t, ami egy leveles tésztában sütött vaníliás desszert. 

Ezután egy panorámás teraszra sétáltunk fel, ahol egy csodás tér és a portói katedrális tette még szebbé a környezetet. Fentről ráláttunk Porto hídjaira és a csodás belvárosára.

A panorámás helyszín után átsétáltunk Porto egyik legismertebb hídján, a Szent János hídon, a túloldalon pedig kezdetét vette a közös hajótúránk a Douro folyón, amely kettészeli Porto városát. A hajótúránk során a víz közeléből is megtekinthettük a csodás épületeket és nevezetességeket. A hidak alatt áthaladva történelmi információkat is megtudhattunk az épületekről és a városról.

A hajótúráról visszatérve a folyópart mellett megebédeltünk, majd az óceánpart felé vettük az irányt. Húszperces buszúttal jutottunk le a parthoz, ahol megpihentünk, napoztunk, és bementünk a vízbe. A part hullámzott, és az Atlanti-óceán vize nagyon kellemes volt az időjáráshoz képest. A szeles időben és az erős napsütésben vigyázni kellett, ugyanis könnyen le lehetett égni, ezért gyakran naptejteztük magunkat.

A strandozást követően a buszpályaudvar felé vettük az irányt, ahonnan este Bragába tértünk vissza, zárva ezt a csodás élményekkel teli tartalmas napot.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Portugália első benyomások

Első napok Norvégiában :)

Megérkeztünk Poriba